SZC logo

Budapest Műszaki Szakképzési Centrum

OM kód: OM 203058/015 | 1139 Budapest, Üteg u. 13-15.

Intézmény logo

BMSZC Verebély László Technikum

HírekKözérdekű adatokAdatvédelemKRÉTA

Történet

A Verebély első 100 éve

Történet

A Verebély László Technikum épülete 1910-ben épült, s kezdetben lányiskolaként működött,
amelyben Kaffka Margit is tanított egy ideig.


Az épület a II. világháborúban erősen megrongálódott, majd a helyreállítás után 1949-ben egy
gimnázium kezdte el működését az épületben, egyetlen osztállyal. A helyreállítási feladatok
azonban más jellegű szakembereket kívántak, így 1950-től már egy erősáramú technikum is
elindult három osztállyal.


Egy év múlva a gimnázium elköltözött, vagyis a technikumé lett a teljes épület.


1956-ban adták át a középfokú intézmények körében egyedülállónak számító, jelenleg is
működő iskolai erőművet, amely sokat segített a színvonalas oktatásban.


1968-ban elkezdték kivezetni a technikumok rendszerét, így 1972-ben elballagott az utolsó
technikusi osztály is, majd a következő évben megszünt a technikusképzés az esti és levelező
tagozaton is. A helyüket átvették a szakközépiskolás osztályok.


1975-től már országos beiskolázásúak lettünk, amely öt osztály indítását is lehetővé tette
évfolyamonként. Nem okozott gondot a vidéki tanulók elhelyezése sem, hiszen az iskola saját
kollégiummal is rendelkezett a Rózsák terén.


1976-ban elindult a Paksi Atomerőmű részére történő szakemberképzés, amely 12 éven
keresztül végigkísérte iskolánkat évfolyamonként 1 osztállyal.


1985-től egy rövid időre visszatért az ötéves technikus képzés, amelyben a negyedik év végén
érettségi vizsgát, az ötödik év végén pedig technikusi vizsgát tettek a diákok.


A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megjelenésével egyre kevesebb diák érdeklődött az
erősáramú képzések iránt, így 2001-től informatika ágazattal bővült a képzési paletta, amely
így már húsz éve része iskolánknak.


2008-ban megszünt az érettségi után szakképzés lehetősége, amelyet azonban néhány évvel
később visszakaptunk. Elindítottuk a nyelvi előkészítős évfolyamot, amelyet pár év múlva
szintén megszüntettek, helyette megkaptuk a 2+2 évfolyamos kötelező beiskolázású képzést.
Ez utóbbit lassan felváltotta a szakiskolai képzés, s 2015-ben elindult a rendészeti oktatás is.


A Kossuth-díjas Verebély László villamosmérnök nevét, 1991-ben vette fel iskolánk.


Partnereink

SZC logo

Budapest Műszaki Szakképzési Centrum


BMSZC Verebély László Technikum

1139 Budapest, Üteg u. 13-15.

Telefon: 06-70/502-2297 vagy 06-70/502-2386

E-mail: titkarsag@verebelyszki.hu

OM azonosító: OM 203058/015


2024BMSZC Verebély László Technikum