VI. IT Essentials országos szakmai verseny végeredmény

2019. december 6-án iskolánkban rendeztük meg az októberben meghírdetett VI. IT Essentials országos szakmai verseny döntőjét. A versenyre előzetesen közel 400 tanuló nevezett az ország különböző területeiről, és egy online fordulóban mérték össze tudásukat.

A döntőbe a legjobb 13 versenyző került, akik intézményünk falai között bizonyíthattak. Feladataik között számítógép-szerelés, telepítés, harver és hálózatos ismeretek szerepeltek. A versenyzők az IT Services Hungary támogatásával értékes nyereményekkel távoztak.

A döntő végeredménye itt olvasható.

Gratulálunk mindenkinek!

Kaffka-szavalóverseny BMSZC döntő

2019.12.05-én 13.00 órai kezdettel rendezte iskolánk a jubileumi rendezvényeink első programját, a Kaffka-szavalóversenyt.

A humán szaktárgyi versenyre 9 BMSZC-s intézmény 27 tanulója nevezett 3 kategóriában 1 Kaffka-verssel és 1 szabadon választott verssel.

A regisztrációt, VIP vendégek érkezését követően a 29-es teremben ünnepélyes megnyitót tartottunk, köszöntöttük vendégeinket (köztük az ITM kormány főtanácsosát SRP Mátét; a BMSZC Tanügyi referensét MÁJER-Imecs Katalint; és a zsűri elnökét HAVAS Judit előadóművészt) és Polyákné Gajdos Katalin tagintézmény-vezető asszony hivatalosan megnyitotta a versenyt.

Ezt követően  fejet hajtottunk és megkoszorúztuk a főbejárat melletti Kaffka márványtáblát.

13.30-kor kezdetét vette a kétfordulós verseny, a kötelező verset a szépen felújított könyvtárban, a szabadon választottat pedig a 29-es teremben adták elő a tanulók két zsűri előtt.
A fordulók között a 26-os teremben MIKULÁS büfé üzemelt frissítőkkel, harapnivalóval, kávéval.

A versenyt követően a két zsűri összeolvasott és megállapította a végeredményt, majd a 29-es teremben ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadásra, értékelésre került sor.

Kategóriánkénti dobogós helyezések:

9-10.SZG
1.ÓDÉ Bence             89 pont    Petrik
2.GYARMATI Balázs  84 pont    Trefort
3.BALOGH Anett      83 pont    Verebély

11-12.SZG
1.SZÍJÁRTÓ Dorina    89 pont    Egressy
2.SIROKAI Soma        80 pont   Verebély
3.SZIRMAI Csaba       78 pont    Wesselényi
3.ZSÓLYA Gergely      78 pont    Wesselényi

9-11.SZKI
1.MAJER Bence          66 pont    Verebély
2.SERFŐZŐ Gergő       48 pont   Verebély

Különdíjas

Bánóczy Vanda Csenge                Bláthy

A rendezvényünk osztatlan sikert aratott a szakminisztérium, a fenntartó, vendégek, diákok, szaktanárok és a zsűri körében.

A szervezésben, rendezésben, lebonyolításban igazi csapatmunkát mutattunk be (10.a-s tanulók, 12.e-s hangosítók, szaktanárok, humán munkaközösség, vezetőség, titkárság, gazdaságis kolleginák, takarítók, karbantartók).

GRATULÁLUNK és KÖSZÖNJÜK!

20191205_140501 20191205_141000 20191205_141526 20191205_155412 20191205_160719

Esti tagozati órák

Kedves Esti Iskolások!

2019.12.09 hétfőn nincs esti tagozatos óra.

Ebéd befizetése január hónapra

Ebédbefizetés

Az ebéd befizetése január hónapra (20 nap) 2019. december 13-tól 18-ig 7-14 óráig lehetséges a Gazdasági Irodában.
Ára: 7.010,- Ft
Kedvezményes: 3.505,- Ft

Utalni 2019. december 20-ig lehet az ÉSZGSZ 1178400915793803-10010000 számlájára az iskola és a tanuló nevével megjelölve.

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós járt iskolánkban

A mai napon iskolánkba látogatott Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós. Előadását tanárok és diákok is egyaránt nagy érdeklődéssel tekintették meg, melynek keretein belül betekintést kaphattunk az űrhajóssá válás rögös útjáról, az átélt élményekről. Számos eredeti kép és videófelvétel kíséretében egy igazán érdekes előadást hallgathattunk meg. Beszéde végén jótanácsokkal látta el diákjainkat, miszerint a sport művelése, a tanulás és a nyelvek ismerete elengedhetetlen feltétele az életben való érvényesülésnek.

IMG_20191128_095637 IMG_20191128_095652 IMG_20191128_095950 IMG_20191128_104157 IMG_20191128_105126 IMG_20191128_105335

Kérdések-válaszok a szakképzésben dolgozó pedagógusok jogállásváltásával és bérezésével kapcsolatban

A szakképzésben dolgozó pedagógusok jogállásváltásával és bérezésével kapcsolatos hivatalos tájékoztatás elérhető itt.

Nemzeti a Diákokért program – Shakespeare : Szentivánéji álom

2019.11.25-én este 19.00 órás kezdettel a 10.a osztály, kiegészülve néhány 9.v; 10.b; 12.a osztályos érdeklődővel (30 fő) a “Nemzeti a Diákokért” program keretében megtekintette a Szentivánéji álom Shakespeare darabot.

A Midsummer Night’s Dream a 450 éve született mester legnépszerűbb darabja – legalábbis magyar nyelvterületen ezt állították színre a legtöbbször (a Nemzetiben a Lear király vezet). A Nemzetiben játszották először magyar nyelven: Arany János az 1864-es Shakespeare-jubileumra, az „avoni hattyú” születésének 300. évfordulójára készítette el a fordítását.

Később olyan nagy színészek arattak sikert a darabban, mint Blaha Lujza, Bajor Gizi, Mészáros Ági, Bara Margit, Ungvári László, Ladányi Ferenc, Kállai Ferenc, Bessenyei Ferenc… Titánia és Oberon, Lysander és Demetrius, Vackor és Zuboly, Puck és Hermina – mind-mind a színészek szerepálmai közé tartozik ma is…

David Doiasvili, a fiatal grúz rendező Shakespeare műveinek kiváló ismerője, a Szentivánéji álmot friss, a mai korhoz, fiatalokhoz szóló igazi színpadi álomként teremtette újjá a hálás diákközönség számára.

ifj. Szabó László program koordinátor

thumbnail_image3 thumb2 thumbnail_image image

Fővárosi középiskolai mesemondó- és népmese illusztrációs verseny

2019.11.20-án rendezte az óbudai Vécsey János Leánykollégium a XX. Mesemondó- és Népmese illusztrációs Fővárosi Középiskolai Versenyt, ahol Balogh Anett 10.a osztályos tanulónk az előkelő II. helyezést érte el a prózamondó verseny 9-10. évfolyamos kategóriában.

Az illusztrációs versenyen 8 intézményből 34 diák mérte össze kreativitását. A mesemondón pedig 7 intézmény 13 diákjának meséje hangzott el.

A zsűriben helyet foglalt:

Buda Ilona, Kossuth-díjas magyar népdalénekes, előadóművész, mesemondó, a Nemzet Művésze
Mihály Gábor, Kossuth-díjas szobrászművész
Gréczi László, értékmentő újságíró
Novotnyné Horváth Mónika, Vécsey K. magyar nyelv és irodalom szakos tanára
Reith Gábor, Vécsey K. igazgatója
Bakos Dorisz, Vécsey K. DÖK-elnök

Gratulálunk!

 

20191122_074923 DSC01855 DSC01874 DSC01888

ITE 2019 döntőbe jutott tanulók

Kedves Versenyzők!

Gratulálunk az ITE 2019 országos szakmai tanulmányi verseny döntőjébe jutott tanulóknak és szaktanáraiknak az elért eredményhez. A döntőt 2019.december 6-án, pénteken rendezzük iskolánkban, az ezzel kapcsolatos információkat a jövő hét folyamán kapják meg a szaktanárok e-mail-ben.

A döntőbe jutott tanulók névsorát itt olvashatják.

Sikeres versenyzést kívánunk!

A Szervezők

VI. IT Essentials elődöntő eredmények

Tisztelt Felkészítő tanárok, kedves Diákok!

A VI. IT Essentials országos szakmai verseny elődöntője november 14-én sikeresen lezajlott, az eredmények kiértékelésre kerültek. Köszönjük mindenkinek a részvételt, reméljük mindannyiunk szakmai épülését szolgálta.

Az észrevételek elbírálását követően kialakult a végleges eredménylista, amely alapján a legjobb 13 tanulót hívjuk be a döntőbe, melyet 2019. december 6-án, pénteken rendezünk meg iskolánkban.

A döntőbe jutott tanulók és szaktanáraik e-mailben kapják meg a további tudnivalókat e hét péntekig.

Az elődöntő eredményei itt érhetők el!

Sikeres versenyzést, eredményes szakmai felkészülést kívánnak
a Szervezők