SZÜLŐI ÉRTEKEZLET

Tisztelt Szülők!

A kilencedik évfolyamon 2018. szeptember 19. napján 16.30 órától, míg a felsőbb évfolyamokon 2018. szeptember 26. napján 17.00 órától szülői értekezletet tartunk. Szíves megjelenésükre feltétlenül számítunk.

Ideiglenes estis órarend

Kedves esti iskolások!

Az órarend elérhető itt: Órarend

Névsor 11 EV1: Névsor

Aki nincs a névsorban az a 11 EV2 osztályba sorolt.

Dömös-Rám-szakadék-Dobogókő túra

A 9.a kiegészülve néhány vállalkozó kedvű 11.a-s tanulóval Steyer Zalán és ifj. Szabó László osztályfőnökök vezetésével 09.16-án vadregényes túrán vett részt Dömös-Rám-szakadék-Dobogókő túraútvonalon.

Dömös – Rám-szakadék – Dobogókő (egy irányban – felfelé): táv: 8,34 km, szintemelkedés: 645 m idő: 4 óra

A Rám-szakadék Dobogókő és Dömös között, mintegy 1 km hosszan húzódik. Magyarország egyik legvadregényesebb turisztikai célpontjában kapaszkodókorlátokkal biztosított útszakaszon túrázhatunk. A szakadékban található vízesések mellett létrákon mászhatunk feljebb és feljebb.
A szakadék összeszűkülő sziklafalai néha merőlegesek, de befelé dőlő falakkal is találkozhatunk. A szakadék mélysége több helyen meghaladja a 35 m-t, míg fenékszélessége néhol a 3 m-t sem éri el. Képe az eróziós és talajképződési folyamatoknak köszönhetően napjainkban is folyamatosan változik. A mederben található vízfolyás – amely a szakadék fölötti Három-forrás völgyből, illetve a szurdokvölgy oldalában eredő forrásokból származik – hóolvadáskor és nagyobb esők idején patakká duzzad. Mivel a patak vízgyűjtő területe kicsi, árhullámai gyors lefolyásúak.

P_20180916_132147_vHDR_On P_20180916_131959_vHDR_On P_20180916_131942_vHDR_On P_20180916_121854_vHDR_On P_20180916_113852_vHDR_On

A megváltozott órarend hétfőre és keddre

Kedves nappali tagozatos diákok!

Rajtunk kívül álló okok miatt az órarenden változtatni kényszerültünk, s várhatóan további változások is lesznek hétfőn, ezért csak az első két nap órarendjét tettem elérhetővé, a többit legkésőbb kedden megkapjátok.

Az órarend-(részlet) elérhető itt: Órarend

DJ igh.

Ebéd befizetése október hónapra

Tisztelt Szülők!

A menza befizetése 2018. októberre (19 nap) az alábbi időpontban lehetséges a Gazdasági Irodában.

  • 2018. szeptember 18-tól 20-ig 7:00-14:00 óráig
  • Pótbefizetés: 2018. szeptember 24-én 7:00-13:00 óráig

Ára: 6.660,- Ft (Kedvezményesen: 3.330,- Ft)
Lehetőség szerint pontos összeget hozzanak! Köszönjük!

Gazdasági Iroda.

Rendhagyó fizika óra

Iskolánk diákjai rendhagyó fizika órán vettek részt 2 óra időtartamban a Paksi Atomerőmű szervezésében 2018. szeptember 06.-án és 07.-én Budapesten. Az Atomerőmű interaktív információs kamionjában mutatta be a nukleáris energián alapuló villamos energia termelését, a maghasadás fizikai természetét, műszaki megoldásait. Szó volt az országos villamos energia igény kiszolgálásának módjairól, módszereiről. Úgy tűnik, egyelőre az atomerőmű nélkül nehezen volna biztosítható Magyarország villamos energia szükséglete. Diákjaink interaktív oktatási eszközökön keresztül lemérhették energetikai, nukleáris fizikai ismereteik szintjét. A rendezvényen több diákunk is ajándékokat kapott maximális pontszámot elérő tudásáért.

20180907_081824

20180907_085616

20180907_090837

Gólyatábor 2018

2018. augusztusában iskolánk közel 120 tanulója vehetett részt gólyatáborban Soltvadkerten és Verőcén. A táborok mindegyike forró nyári hangulatban, számos programot kínálva telt. Az önfeledt táborozásért lelkes pedagógusainkon túl köszönet illeti a Fővárosi Önkormányzat és a Mozaik Gazdasági Szervezet munkatársait.

IMG-0a045ec6afc06807ab1ce08b61c7eea1-V IMG-03bcd478ede6c9c86ce99d1b0b70310a-V IMG-5fe123b2e4390f4ddb4bb1a17f8c9992-V IMG-11a7a536f84f2abcb8a2ff3b5f4796d3-V IMG-94f575632ebdb643f155338276449b65-V IMG-576db6cecf8027f0a218f189998b98b2-V IMG-95314cb9214dbbd28a856b1f2df94a55-V

Új órarend

Kedves Diákok!

Az új órarend elérhető ide kattintva.

Esti képzések tanév eleji tájékoztatója

A 2018/2019. tanévben induló és folytatódó képzéseinkben résztvevő tanulóknak az alábbi időpontokban tartjuk a tanév eleji tájékoztatót és egyeztetést:

  • 13. évfolyam (induló képzések) 2018. szeptember 7. péntek 15:00
  • 14. évfolyam (folytatódó képzések) 2018. szeptember 5. szerda 16:00

Megjelenésükre számítunk!

Tankönyvosztás

Kedves Szülők és Diákok!

Iskolánkban a tankönyvosztás szeptember 3.-tól kezdődik.