SULIMozi

Április 26.-án a Budapest Film Zrt. SULIMozi programján vett részt a 11.a és a 11.e osztály 54 tanulóval és osztályfőnökeikkel (Széllné K. Mária és Steyer Zalán).

A Toldy moziban Szász Attila díjnyertes TV-filmjét az Örök tél c. alkotást vetítették parádés szereposztással. (Gáspár Tibor, Für Anikó, Csányi Sándor,Gera Marina)

A film a II. vh-t követő történelmi helyzet drámai és komoly művészi megjelenítése volt, amely érzékelhető hatást váltott ki diákjainkból és “megfogta” őket.

Ifj. Szabó László, program koordinátor.

“1944 decemberében orosz katonák nőket gyűjtenek be egy dél-dunántúli kis faluban. Azt mondják, dolgozni viszik őket három hétre. Irén, a sváb fiatalasszony – akinek férje a fronton harcol – kislányát és szüleit hátrahagyva sorstársaival nekiindul az ismeretlennek. Bevagonírozzák őket és egy hosszú és keserves vonatút után a Donyec-medence egyik táborában találják magukat. A svábokat, mint háborús bűnösöket kezelik, és felelőssé teszik őket a német katonák által elkövetett borzalmakért. A táborban, a bányában embertelen körülmények vannak, keveset ér az emberi élet. A lelkileg és fizikailag is összetört Irén megtetszik, egy fogolytársának – a maga szabályai szerint túlélni igyekvő Rajmundnak – akinek az életét is köszönheti. A férfi és a nő között különös kapcsolat szövődik, melynek épp úgy szabályai vannak, mint a túlélésnek. Vajon sikerül-e hazajutniuk? Milyen áron élheti túl az ember a poklot? Beteljesülhet-e egy lágerben született szerelem, ha mindkettőjüket család várja otthon?”

thumbnail_pastedImage4 thumbnail_pastedImage3 thumbnail_pastedImage2 thumbnail_pastedImage