Nemzeti a diákokért

2018.10.05-én a Nemzeti a diákokért programsorozat első állomásán vett részt 70 diákunk Steyer Zalán és jómagam kíséretében a Tóth Ilonka darab megtekintésén.

A derékhadat a 9.a, 11.a,11.e adta, de a 9.b,10.a,9.p, 9.sz osztályokból is voltak jócskán jelentkezők, érdeklődők.

A darab egy tanúságtétellel zárult, ahol a Nemzeti vezető színészei, akik érintettek voltak az 56-os eseményekben (Bodrogi, Mécs, Voith, Bánsági, Dózsa, Csurka) az előadás után személyes élményeiket osztották meg a gyerekekkel…döbbent csend telepedett a nézőtérre, a hitelesség olyan szuggesztív erővel hatott, hogy a függöny után még percekig az üléseikben maradt a nézőközönség…

ifj. Szabó László, programkoordinátor

TothIlonka_eoszfotos-2691 TothIlonka2_eoszfoto-3662 TothIlonka2_eoszfoto-3904

 

 

 

 

„1956. Tóth Ilonát, a budapesti Domonkos utcai kórház önkéntes vezetőjét letartóztatják.
1957. Sor kerül a forradalom utáni megtorlás legelső, egyetlen nyilvános perére, hogy a kádári rendszer bebizonyíthassa a világ közvéleményének: Budapest utcáin nem ártatlan fiatalok harcoltak Magyarország szabadságáért, hanem köztörvényes bűnözők gyilkoltak ártatlan kommunistákat. A Moszkva közvetlen irányításával megrendezett színjátékper a huszonnégy éves medika, Tóth Ilona beismerő vallomásával és kivégzésével ér véget”

Vajon megpecsételhető a forradalom ifjú résztvevőinek a sorsa azáltal, hogy az őket leverő hatalmi erőszak utólag erkölcsileg, majd mentálisan is ellehetetleníti őket? Ebből fakadóan elhiteti bűnüket a közvéleménnyel, és halálbüntetést alkalmaz? Mennyire hathat ki egy ilyen ítélet az áldozat későbbi megítélésére? És vajon ez az emlékezet milyen mértékben tükrözi az adott kor immoralitását és képmutatását? Nem hátborzongató-e az a tény, hogy kegyelet helyett szennyel és mocsokkal illessük ártatlan áldozatok emlékét?

Csupán néhány kérdés, melyek mementóként, Tóth Ilona pere óta a fejünk felett lebegnek.

Tóth Ilona személye eggyé vált az ártatlanság fogalmával, miközben a megsokszorozott bűn – kezdve a beismerésre való kényszerítéstől a gyilkosság elhitetéséig –, kedvére játszhatja halálos játékát egy fiatal lánnyal.

Ha van igazság, elsősorban a szívekben van. A törvénykezés akkor tökéletlennek bizonyult, még a leghatározottabbnak tűnő ítélet erkölcsi megtámogatásában is.

Az idő pedig úgy szentesít – tapasztalhattuk már számtalanszor –, ahogy a szélfúvást kihasználó szabad vitorlás választja meg haladási irányát: leginkább nem ő dönti el, merre száguld. Nekünk azonban jó volna visszanézni, akár visszafordulni, szél ellen vitorlázva. És tevőlegesen emlékezni, mert csak így menthetjük a menthetőt: saját jelenünk múltból fakadó létjogosultságát…