Nemzeti a diákokért

A múlt héten a Nemzeti Színház #nemzetiadiakokert
programsorozata első két állomásán vett részt iskolánk 72 tanulója és kísérő tanáraik, osztályfőnökeik.
Szerdán, 12.06-án a 10.A;10.B;11.B osztályok tekintették meg a Petőfi-János vitéz c. darabot, majd 12.08-án, pénteken a 10.E osztály Vörösmarty – Csongor és Tünde c. művét látta.

A művekről:

“Ilyesmi, mint a János vitéz, a legnagyobbaknak is csak egyszer sikerül” – írja Szerb Antal Petőfi emblematikus művéről, mellyel 1844-ben, huszonegy évesen berobbant az irodalmi életbe, és országosan egy csapásra ismert lett a szélesebb olvasó közönség köreiben.

Az irodalomtörténet a magyar népies irodalom egyik legjelentősebb alkotásaként tartja számon a János vitézt, de műfaját illetően a mai napig megoszlanak a vélemények arról, hogy ezt az elbeszélő költeményt minek tekintsük; egy népmesei motívumokból építkező „műmesének” vagy egy naiv hőséneknek, mely az ókori eposzi hagyományt folytatja: a „magyar Odüsszeiának” – ahogyan Kosztolányi nevezte.
Vidnyánszky Attila ezt a rendezését kettős értelemben is beavató színháznak szánja. Egyrészt mert a szereplők zöme kaposvári és budapesti színi növendék, akik számára ez lesz az első jelentős bemutatkozás. Másrészt mert a rendező egyfajta stáció-dramaturgiával közelíti meg a történetet, hogy a főszereplő próbatételes kalandsorát a mai gyermek-néző is a sajátjának, a hőssé válás hiteles példájának tekinthesse.

pastedImage pastedImage(1)

 

 

 

 

Vörösmarty, a magyar romantika legnagyobb költője. Mindössze ötvenöt év adatott neki, életműve nemzeti örökség és világirodalmi érték. Leghíresebb versei a Gondolatok a könyvtárban, A vén cigány és a Szózat, amely nemzeti imádsággá lett. A Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, magyar nyelvészeti munkák társszerzője, dramaturgiai és kritikai műveiből fejlődött ki a hazai színikritika. Kortársai a „nemzet ébresztőjeként” emlegették.
Vörösmarty harmincéves korában írta a Csongor és Tündét, a legzeneibb hangzású magyar színjátékot. Életében nem láthatta színpadon, 1879-ben Paulay Ede rendezte meg először a Nemzeti Színházban. Pedig Vörösmarty ezt a művét első pillanattól színpadra szánta, a sajátos jegyekkel rendelkező magyar drámairodalom megteremtésének igényével. A 20. század elején Schöpflin Aladár 1907-es írása, A két Vörösmarty, majd Babits Mihály kettős tanulmánya (Az ifjú Vörösmarty, A férfi Vörösmarty) irányítja a mű olyan értékeire a figyelmet, amelyekkel a 19. századi kritika nem tudott megbarátkozni. „Ezen a ponton – mikor íme életkérdésévé vált – teszi fel magának a fiatal Vörösmarty az életfilozófia örök nagy kérdését; hol van a boldogság, melyben az ember kielégülhet? Erre a kérdésre oly könyvvel felel, mely kétségkívül a magyar irodalom főművei közé tartozik, s mely a világirodalom legnagyobb filozófiai költeményei közt is méltán foglalna helyet: a Csongor és Tündével” – írja esszéjében, A férfi Vörösmartyban (1911) Babits Mihály.

A “Nemzeti a diákokért” programban való intézményi részvételünk ingyenesen teszi lehetővé diákjaink számára 4 db nemzeti kötelező darab megtekintését, elemzését, színház-pedagógiai órákkal való előkészítését,komplex befogadását.
A másik két darab megtekintése tavasszal várható:)

A színház ars poetica-jában szereplő cél,hogy magyar irodalom és magyar történelem legszebb műveit és sorsfordító pillanatait felidéző előadásainkat a lehető legtöbb diák számára elérhetővé tegye!

Ifj. Szabó László, szervező tanár