Ezen a napon: 2019-09-02

Évnyitó beszéd

Kedves Diákok!

Közkívánatra rendelkezésre bocsátjuk az évnyitó szövegét.

“Köszöntöm az évnyitó ünnepségen megjelenteket!

Ahogy szétnézek, látom, nem minden diáknak sikerült ünneplőbe öltöznie az évnyitóra. Minden bizonnyal többen tegnap este szembesültek azzal, az ünneplő nadrág már kicsi, az ingen nincs gomb, de cserébe annak helyén egy lyuk van … és még sorolhatnám a meglepetéseket. Az Igazgatónő nem rajong a félmegoldásokért. Már biztosan átfutotta a diákságot, és szerintem hiába a hátsó sorokban állók sem kerülték el a figyelmét.

Kérdeztem az ofőt, mire számítsunk az új tanévben. „Minden változik, csak a Boltzmann-állandó.” – hangzott a válasz. Gyanítom, a tavalyi fizika órákon tanultak miatt ezt értenem kellene. Csak így szűk körben merem bevallani, ez egy ugyanolyan rejtélyes mondat, mint amiket az órán szokott mondani. Nem kérdeztem vissza, mert még elmagyarázza, és az nem egy perc.

Azt meg merem kockáztatni, ez olyasmit jelent, nem minden úgy lesz, mint tavaly. Minden bizonnyal lesznek új tanáraink. Remélem, a többség azért marad, őket már ismerjük. Tudjuk, náluk hol vannak a határok, némelyiküknél már az ajtónyitásból egyértelmű, milyen 45 percre számíthatunk.

Furcsa belegondolni, alig egy éve még mi álltunk kicsit megszeppenve a kilencedikesek helyén, mi kérdezgettük, melyik terem merre van, idén pedig már mi segítünk a gólyáknak tájékozódni. Jövőre már ők is ismerősként, barátként köszöntik egymást, ahogy mi is. Belépve az épületbe, a folyosókon sétálva eszükbe jut egy-egy emlék tavalyról, mely mosolyt csal az arcukra.

Ezzel meg is volt az ilyen beszédekbe kötelezően beépítendő szentimentalizmus, tehát már csak az maradt hátra, mindenkinek sikerekben gazdag – a diákoknak fokozatokban szegény -, boldog új tanévet kívánjak!”